Mint a mesében, úgy történt. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisbojtár. Arrafelé a Nagy réten innen, amit még az első katonai felmérésben Geszte-rét néven ír le a mappa készítője, de a Pete halmon túl a Kecskelátó "hegy" alatt, a görényi láptól nyugatra, volt egy homokdombon egy ritkás akácerdő. Ott túrogatott a kisbojtár kurta farkú malacainak kondája. Sejtelmes világ ez errefelé. A Pete halomról a kerülők és a szavahihető öregemberek azt tartják "VALAKI" nyugszik alatta. Ha valaki bement a fasorba és elszunnyadt, "DÜBÖGNI" kezdett a föld és az alvót ledobta az árokszélre: "MENJ INNEN!" - szólt valaki, de nem látott soha senkit, aki így járt. A lápon ott volt a "LIBEGŐ", (ma is élő dűlőnév Biri község határában, Geszteréddel szomszédos) amelyen lidércek kergetőztek. Ha valakire ráesteledett és esőszagú szél kergette feléjük a fellegeket, a szekéroldalnak támasztott "BERENA" fogain apró kékes fények látszottak, (szent Elmo tüze - köznapi elektromos jelenség) hogy nagy néha egy-egy gömbölyű ménkű gyanánt nagy pukkanással szétrobbanjanak.

Legeltetés közben a bojtár, csillogásra lett figyelmes. A disznók valamiféle csillogó anyagot szedtek fel és kezdték rágni. Furcsa csontokat ropogtattak. - Na, innen már valóságban is megtörténtek az alábbiak: Közelebb ment a helyszínhez és csillogó fémdarabokat, meg rozsdás vasat látott, amit a disznók széttúrtak, tapostak. Egyszerre lát egy nagyobb fényes valamit, lehajolva egy emberi alkarral együtt kiemel egy aranynak látszó karperecet. Hallott ő suttogni erről-arról, meg, hogy ez kincs lehet. De az ő felfogása szerint a "KINCS"-nek pénz formája van. Ez meg olyan, mint a papír. Le is szakított egy darabot belőle, aztán visszadobta. A konda által megtépázott koponya szemürege mintha vádlóan nézett volna rá! Így aztán, mivel már esteledett, Balázs János 17 éves bojtár "behajtott" és mindenről beszámolt Geszterédi- Goldstein Lászlónak, a birtok bérlőjének. Neki köszönhető az, amit szinte sziszifuszi munkával összegyűjtött, összegyűjtetett: AZ EDDIG TALÁLT HONFOGLALÁSKORI LELETEK LEGGAZDAGABBIKA - mind a mai napig.

Már, ami előkelő őseink sírját illeti, páratlan gazdagsága megelőz minden eddig talált leletet! Hasonló van, de nemesfém anyagában nincs! (Az arany és ezüst ruházat, fegyverzet, lószerszámok stb. anyagát illeti.) Nagy kár, hogy nem eredeti formájában és nem szakember által kiásott helyszín volt. Még így is páratlan. Ilyen körülmények között került elő a méltán világhírű geszterédi aranyszablya. Mindez történt 1927. május 4-én, délután. Geszterédi - Goldstein még aznap este kiment a helyszínre Rosenberg Jenő ispán, Takács János magtáros gazda, Fiszter Lajos gazdasági cseléd és Juhász Imre kerülők kíséretében. Az ott található különböző fémtárgyakat, csontokat megtisztították és így adták át május 7-én a Jósa András múzeumnak. ".mire én (Kiss Lajos múzeumigazgató) másnap megérkeztem a tanyára, a rendelkezésemre álló két napig ástam a helyszínen, de több sír sem akkor, sem később nem került elő. Mindössze a lelethez tartozó övveretek egy-két darabja (l.t. 22-76) és egy nagy ezüst lemez (l.t. 86) kerültek még elő. Az összes arany, ezüst, bronz és vastárgyak száma összesen 107. A koponyát és a tárgyak egy részét a disznó összerágta (valószínűleg a tarsolylemezt is, a későbbiekben utaltak is erre), így a csontokból a homlokcsont egy része és a bal oldali koponyatető maradt épen. A koponya rövid (brachykephal), a varratok teljesen össze vannak csontosodva, kiemelkedő léc alakjában láthatóak, ami arra mutat, hogy a koponya öreg emberé volt."

Nem vitás, hogy a legnagyobb valószínűséggel az úgynevezett "VEZÉREK" korszakának egyik legkimagaslóbb sírlelete van előttünk. Sehol az országban nincs annyi honfoglalás-kori sírlelet, mint a Dél-Nyírségben, majd a Tiszántúlon folytatva Vencsellőtől Rakamaz-Tarcalig és Zemplén megye Tisza felőli oldalán. A Tisza legészakibb pontjánál a Szabolcsba eső részeken pedig Tiszabezdéd - Tuzsér - Eperjeske környékén, Kisvárdán át a Rétközig. Megállapítható, hogy ez jellegzetes, ún. palmettás egymásba kapcsolódó végtelen vonalaival az iráni hatást tükrözi, hisz a Kaukázus mindkét oldalán ma is népi mesterség a fémdomborítás és az ötvösség. Ezek a darabok pedig azt jelentik, hogy az itt letelepedők első szálláshelyén kellett, hogy legyen az a műhely, ahol ezek a térhatást elérő finomművű tárgyak készültek. A későbbi időkben a Kárpát-medencében más események történtek, mint amelyek biztosíthatták volna ennek a műhelynek és iskolának a továbbélését.

Ezért egyedülálló és megismételhetetlen a Geszterédi Aranyszablya! A többi már a tudomány embereire tartozik. A régmúlt megismeréséhez a tudomány a maga eszközeivel, a nyelvészet, történelmi források (kódexek, oklevelek, annalesek, gesták, stb.) adatainak felkutatásával, a néprajz eszközeivel, mesék, regék, sagák, mondák, zene, tánc, szokások, stb. eszközeivel, és még sok minden mással segíti a régészek munkáját. Dr. Németh Péter erről ezt mondta egyszer: "A régész akkor érzi magát szerencsésnek, ha az oklevélben azon a helyen, amit keresünk, meg van nevezve a személy, a hely, a helyen pedig régészeti leletek ezt meg is erősítik." Jöhettek az elméletek. László Gyula viszont sommásan lezárja a vitának ezt a módját, hogy amíg, a vélekedésekből álló elmélet egy új "vélekedést" hoz létre, nem haladunk előre.

A legfontosabb kérdések pedig a következőek: magyarok, Árpád népéhez tartozóak, miután a Vereckei-hágón érkeztek és itt települtek le, valóban magyarok voltak? Különböző vélekedések láttak napvilágot, mely szerint az ötvös munkáik fejlettsége alapján lehettek volna kabarok, kazárok, szavárdok, kunok, besenyők? A sírban nyugvó személyről csak egy-két esetben említenek nevet is (hogy ki, kit vél a geszterédi sírban temetett személyről láttatni, utána lehet járni, megéri a fáradságot). Nevezték egyszerűen geszterédi férfinak, előkelő harcosnak, egy nagycsalád vezetőjének, nemzetségfőnek, a fejedelem rokonának, a kalandozókat vezető vezérnek, törzsfőnek, de a fejedelem szót senki nem ejtette ki. Egy biztos, kiváló harcos volt, ez meglátszik a szablya használatáról is. Bátor vezére volt népének. Mindegy, mi volt a titulusa, mi geszterédiek büszkék vagyunk rá. Úgyis, mint szabolcsiak, és mint magyarok. A nagy értéket képviselő leletet jelenleg a Jósa András múzeum őrzi. Nem csak azért vagyunk büszkék, hogy pont itt találták meg ezt a csodálatos szépségű anyagot, hanem azért is, hogy tartsunk össze és tegyünk is érte. Mint ahogy honfoglaló őseink is tettek azért, hogy ezt a csodálatos országot hagyományozták reánk.

Varga Gyula tanár, helytörténész
a Társaság tiszteletbeli elnöke